2013

A 2013 - as év rengeteg újdonságot hozott számomra. Megtapasztaltam, milyen érzés a szerelem, a hiány, a csalódottság... nem túl jó, be kell valljam. De ez is hozzátartozott ahhoz, hogy tökéletesen elcseszett évet hagyjak magam mögött. Idén kezdtem el változni... elnézőbb lettem, komolyabb, ellenben sokkal őszintébb, és bunkóbb is. Új személyiségemnek köszönhetően elvesztettem néhány fontos személyt, de ebben az időszakban is próbáltam pozitívan gondolkodni, miszerint ha nem fogadják el az új énemet, nem is bánom, hogy eltűntek az életemből. Az egyik legjobb nyár is magam mögött tudható, a strand volt az otthonom, tábor, és rengeteg közös pillanat azokkal, akiket szeretek. Új barátok, változó külső, kialakuló stílus... ezzel ellentétben mégis az egyik legmelankolikusabb időszak volt az életemben. Rengetegszer sírtam, magatehetetlenül, összekucorodva az ágyam mellett, sokszor gondoltam arra, mi lehet az élet után... ezeket a pillanatokat felhasználtam önmagam ellen és regénybe kezdtem, és ha pocsékul érzem magam, csak írok és írok...
Rengeteget tanultam, tapasztaltabbnak érzem magam, talán valamivel intelligensebbnek is, nem tudom. Behódoltam a cigaretta nyújtotta gyönyöröknek, stresszes mindennapjaimat ezen az aprócska rúdon vezettem le, ellenben megvetettem a sportot, amit jövőre igyekszem bepótolni, hiszen egészen vénnek érzem magam mozgás nélkül.
És most jöjjön a néhány fogadalom, melyet minden szilveszter este bemagolok:

• Leadok legalább 5kg - ot
• Kedvesebb leszek, nagyjából mindenkivel
• Komolyabban veszem a tanulást... (nem nevet, együtt érez)
• Sportolok, egészséges életmódot fogok folytatni
• Nem ordibálok az emberekkel, mint egy őrült, hanem megpróbálok higgadtan beszélni velük.

Boldog Új Évet Mindenkinek! ( :

Lélekerősítő, vagy mi

Ha ,,ki akarunk mászni'' a depresszióból, legalább valamelyest tisztába kell jönnünk az érzéseinkkel. Tény és való, hogy ez nagyon rémisztő lehet, és megeshet, hogy átmenetileg bizonyos mértékben csak súlyosbodni fog a problémánk. Olyan ez, mint amikor nem elég, hogy kínzó fogfájás gyötör bennünket, még a fogorvosi kezelésekkel járó fájdalmakat is muszáj kibírnunk. Mégis megéri, mert végül jobban fogjuk érezni magunkat.

forrás: Tumblr.

Kritika #1 - Raboskodó Angyal trilógia

Szilvi D. Raboskodó angyaláról írok, köszönöm, hogy kikérted a véleményem, igazán megtisztelő. : )


Design: Bevallom őszintén, nem igazán vagyok jártas mindebben, igazán ocsmány blogkinézeteket tudok összehozni, így inkább a történetre fektetnék nagyobb hangsúlyt, mindenesetre röviden leírom, hogy szerintem mi az, amiben változtatnod kéne, és számomra ez a blog sötétsége. Az első néhány fejezet után éreztem, hogy fájnak a szemeim, és inkább kimásoltam Wordbe az egészet, úgy olvastam. Úgy igazán más nincs, amibe beleköthetnék a kinézettel kapcsolatban, hiszen egész jól megoldottad, talán egy fejléc dobna egy keveset rajta, de úgy istenigazából nem éreztem a hiányát.

Történet: Mikor rájöttem, hogy egy fantasy történettel van dolgom, megörültem, és ahogy jobban belemerültem, rájöttem, egy igazán egyedi alapötlettel álltál elő, és ez számomra hatalmas plusz. A prológust nyögvenyelősen tudtam elolvasni, hiszen rengeteg szóismétléssel álltál elő, a volt szócska sokszor megjelent soraidban, ami élvezhetetlenné tette számomra, és,- bár rengeteget fejlődtél azóta, a további részekben is fellelhető volt mindez. A másik, mely véleményem szerint rontott a kiváló alapsztorin, az az, hogy tőmondatokat használsz. Megmutatom.

Te így írod (13. fejezet):
Chris egy darabig nézte Lisa távolodó alakját. Csak figyelte, ahogy elsétál tőle. Ahogy finoman és kecsesen lépked. Szinte már ő is lebegett, mint a legtöbb közéjük való. Máris kezd visszaváltozni, most, hogy a kő már hatástalan. Úgy változik, hogy észre sem veszi. Ő nem, de mindenki más igen. Eddig is szép volt, de most kifejezetten gyönyörű. Persze az emberi énje még mindig ott van, és ott is marad. Ezeket az éveket nem lehet majd kitörölni. Bárhogy is próbálkozik. Talán nem is baj, ha marad benne egy kis emberi. Gyarló emberi lélek.

Számomra szebb lenne, ha így írnád:
Chris egy darabig nézte Lisa távolodó alakját. Csak figyelte, ahogy elsétál tőle, ahogy finoman és kecsesen lépked. Szinte már ő is lebegett, mint a legtöbb közéjük való. Máris kezd visszaváltozni, most, hogy a kő már hatástalan. Úgy változik, hogy észre sem veszi... ő nem, de mindenki más igen. Eddig is szép volt, de most kifejezetten gyönyörű, persze az emberi énje még mindig ott van és ott is marad. Ezeket az éveket nem lehet majd kitörölni, bárhogy is próbálkozik. Talán nem is baj, ha marad benne egy kis emberi... gyarló, emberi lélek.

Ehhez hasonló mondatok hálózzák be az egész történetet, és néha meg kellett álljak és elgondolkodni, hogy miért tetted ki oda azt a pontot. Természetesen ezek a hibák elenyészőek, mint ahogy a javításomban is megfigyelhetted, csak néhány írásjel, de számomra sokkal élvezhetőbb volt az a verzió.

Nos, mikor belekezdtem, furcsa volt úgy olvasni, hogy E/3 - ban írtad az egészet, és rengeteg írópalántának nem áll jól, ha ilyen stílusban ír... de hozzád kifejezetten passzol, baromi jól megoldottad, egyszer sem éreztem azt olvasás közben, hogy basszus, most kiről is van szó? És a másik végletbe sem estél bele, miszerint Lisa elmegy olvasni. Lisa ezután lefekszik, etc.
Csodás hasonlatokat hozol össze, volt, hogy percekig csak ültem a mondat fölött és csodálkozva pillantgattam, hogy mégis hogy a fenében juthat ilyen eszébe egy embernek. Alapjáraton jól írsz, helyesírási hibákat sem véltem felfedezni a sztoriban, ami számomra boldogságot okoz, és ahogy látom, Te is tisztában vagy azzal, milyen rossz olyan történetet olvasni, ahol minden mondat közben / után találsz egy - egy elgépelést. Igazán igényes vagy erre, és ez tetszik.

Leginkább az írásstílusodat ecseteltem, most már tényleg a történetről fogok írni!
Néhány helyen érthetetlen volt számomra, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy most ki is a rossz fiú, Eric, vagy Chris. Beleestél néhány hibába, mely nálam is mindig felfedezhető, az egyik az, hogy sok szereplővel dolgozol, a másik pedig hogy sietsz, és abszurd dolgokkal állsz elő. Például Lisa előadja az apjának, hogy elmegy pár hétre egy barátjához, mert az elköltözik, a szigorú szülő pedig azonnal belemegy? Érdekes, mindenesetre ezek is elenyészőek, tehát nem arról van szó, hogy két fejezet után megismerhettünk huszonöt szereplőt, abból pedig néggyel már volt is egy - egy rövid kapcsolata a főszereplőnek, mindenesetre szerintem egy kicsit lassíthatnál a tempón, megértem, hogy szereted az izgalmakat és nem akarsz lapos sztorival előállni, de egy - két unalmas fejezetbe még nem halt bele senki, úgy értem, olyan részek, amikben nem akarják megölni Lisát, vagy bárki mást, csupán megismerheti az ember a szereplőket. Oh, és ha már itt vagyunk, leírom róluk is a véleményem!

Tehát szereplők: Nekem egyértelműen Chris a kedvencem, és akármennyire is ecsetelted, hogy fekete haj, hideg, kék szemek, én akkor is szőke haj - kék szem kombinációval képzeltem el, amolyan Austin Butler külsővel, ha nem ismered, csekkold, szerintem meg fogod érteni, miért szeretem annyira. Rejtélyes, míg Eric a jófiú oldalát mutatta meg leginkább, benne van egy kis plusz, ami megfogja az embert, például tetszik, hogy ő alapjáraton nem akar rosszat Lisáéknak, csupán kényszerítik, azt hiszem. (Ha pedig nem, akkor nagyon gáz a szövegértésem). Oh, és ha már szóba esett főhősünk, be kell valljam, nem igazán kedvelem, de nézd el nekem, nem létezik olyan sztori, amiben bírom a főszereplőt. Lisa számomra túl slampos, és amíg a képen gyönyörű, én egy trapéz nadrágot hordó, szétszórt lányként tudom elképzelni. Nem tudom, ismered - e  a Vámpírnaplókat, de valamiért egy kicsit deja vu volt nekem a gyengéd szerelmi szál, ugyanis érzem, hogy mindkét sráccal lesz valami köztük, pont úgy, mint a Stefan - Elena - Damon háromszögben. (Ha nem ismered, vegyük úgy, hogy ezt le sem írtam). Eric szóviccei tetszettek, örülök, hogy humorral színesíted ezt az alapjáraton komoly sztorit, de néhány helyen már megfigyelhető volt a közhely. Nekem Alex egy kedves karakter még, az egyik ismerősömre emlékeztet, ne kérdezd, miért. Remélem, a további fejezetekben több szerepet fog kapni. Feliszről, Rosieról, Jasonről, Jamesről és Lisa apjáról (nem tudom a nevét), nem kívánok írni, számomra közömbösek voltak, talán a további fejezetekben jobban megkedvelem őket, ha megtudom, igazából mi is a célod velük.

Nos, ennyi lenne a kritikám, ne haragudj, ha megbántottalak valamivel, nem sértésnek szántam, könyveld el ezeket jó tanácsnak, véleménynek és ha van kedved, változtass! Megfogott a sztori, nem mondom, hogy a kedvenc blogommá vált, mindenesetre felcsigáztál, így nyomon fogom követni az eseményeket, és eszméletlen, hogy milyen hamar tudsz frisset hozni!

xoxo, K.

Weihnachten

Eszméletlenül boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, aki ezt olvassa. Ilyenkor egy picit vegyünk vissza a fogyókúrából, együnk sook - sok beiglit, feledkezzünk meg az utálatról, és töltsünk minél több időt a családunkkal. Remélem, mindenkinek tökéletesen telik az ünnep. : )

xoxo, K.

ps: holnap jelentkezem az első kritikámmal!

Szomorúság

Szomorúság. Számomra ez olyan összetett, és keserédes fogalom. Vegyük példának a mai napot. Borzasztóan éreztem magam, mintha keselyűk rágnák belsőmet, most pedig... tele vagyok ihlettel, reménnyel, és tervekkel, hogyan alakítsam a jövőm. És ekkor jönnek a legjobb ötletek. Egy órával ezelőtt úgy éreztem, többé nem fogok mosolyogni. Talán annak tudható be, hogy mindez nem egy jelentősebb, megrázó hír után telepedett rám, csupán egy apróság, aminek lehetséges, hogy nem kéne nagy feneket kerítenem, de ettől vagyok önmagam. Vegyünk például egy eseményt, mely felkavarja a népet... van, hogy közömbös arccal gondolom át az egészet, és egyáltalán nem érdekel. Aztán tegyük fel, hogy egy barát hazudott... órákig tartó borzalom kering bennem. Hiába, máshogy működöm. Bár ez nem tartozott szorosan a témához, mégis úgy éreztem, le kell írnom, hiszen ezekből a hírmorzsákból ismerhet meg az ember, persze ha akar. Tehát szomorúság. Érdekes, ahogyan nő az ember, úgy változik mindaz, miért érzi ezt, és természetesen ez így van rendjén. Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon ha egy gyerek elveszít egy játékot, az valódi szomorúság? Egy tini kinevetné, és azt mondaná, lesznek nagyobb gondok is az életben. Na és, ha arról kérdezné valaki a népet, hogy egy pár hónapig tartó kapcsolat utáni gyász... az valóban szomorú időszak? Az előbb említettek természetesen rávágnák, hogy igen, ennél fájdalmasabb dolog nem is lehet az ember életében, de ha egy felnőttet kérdeznénk, azt mondaná, mindez elenyésző az élet mocskában. Akkor vajon mi az, ami tényleg szomorú? Úgy hiszem, minden ember másként vélekedik erről. Lehet, hogy nekem fájdalmas egy barát elvesztése, de más egyénnek ez egy új élet kezdete, egy lehetőség. Érdekes. Számomra ez az egyik legösszetettebb fogalom, ami létezik, bár biztosan ez is bizarr agyamnak szüleménye, mely most úgy érzi, mindent tud a világról. Mindenesetre be kell valljam, ennél értelmetlenebb postot még nem publikáltam, kétséges, hogy ez is látható lesz az emberek számára, hiszen közeleg a karácsony, és nem hiszem, hogy a szomorúságról akarna olvasni bárki is.

xoxo, K.

A nap képe

Internetes barátságok

Az internetes barátság fogalma nem ismeretlen számomra. Az évek folyamán akadtam már össze olyan emberekkel, akiknek imádtam a személyiségét, humorát, vagy éppen a fogalmazásmódját, tökmindegy. Némelyik a tökéletes barátság titulust is elérte, csupán egy apró dolog választott el ettől: a távolság.

Nos, igen. Internet. Míg néhány évvel ezelőtt el sem tudtuk volna képzelni, hogy akár egy ország másik felében lévő emberrel tartsuk a kapcsolatot, ma már pár kattintás, és chatelhetünk is az Afrikában élő haverokkal. Tulajdonképpen megvoltak a maga előnyei annak is, mikor még nem tudtuk, mi az a facebook, twitter, tumblr, vagy bármi egyéb, hiszen a szabadidőnket nem egy monitort bámulva töltöttük el, hanem éltük a magunk kis életét, a közeli barátokkal játszottunk, nem volt ekkora számban felszínes csevegések tömkelege, sőt, a kibeszélés sem volt olyannyira jellemző, mint most, bár valljuk be, kétszínű emberek mindig is voltak, vannak és lesznek is. De most, egy irigy emberke blogot nyit egy olyan személyről, akit utál, kiszínez egy - két sztorit, és hopp, az amúgy normális tini rögtön közutálat tárgya lesz. Na, de elrugaszkodtam a témától. Személy szerint én rühellem azt, ha valaki messze van tőlem és tegyük fel, elválnak a szülei, szenved. Ha ott van melletted, megölelheted, engedheted, hogy kisírja magát a válladon, pár együtt érző pillantás, és -, még ha nem is tudsz ésszerű tanácsokkal szolgálni, ott vagy mellette. Viszont a neten másképp működik. Kutya kötelességed egy bölcsességgel előállni, hiszen hogy nézne az ki, hogy írja neked a problémáit, te meg közben beszólsz párat, hogy aha, értem. Szóval ez igencsak nagy negatívum, legalábbis számomra biztosan. Aztán ott van a másik. A közelben lévő barátok mindig fontosabbak lesznek. Oké, ez természetes, hiszen mindenkinek kell a társasági élet, nem várhatja el az egyik fél sem, hogy a másik antiszocialitását az egekig emelje és csak bámulja otthon a monitort, csupán azért, mert pár ember is ugyanezt teszi, és szívesen társalognának. Személyes tapasztalat, hogy amint jön egy újabb, jobb fej, közelebb élő, te már rögtön csak ezüst érmes második vagy. Jó, természetesen kivételek mindig vannak, akinek nem inge, ne vegye magára, etc. Ez csak egy rossz élmény volt számomra, és olykor - olykor előfordult, hogy kisebbségi komplexusok ezrei törtek rám, mikor nekem nem írt vissza, vagy csak nagyon ritkán, a másik lánykával pedig posztolták, milyen jókat röhögnek a sajátos kis vicceiken. Pedig imádtam a csajszit, de már nem tartjuk a kapcsolatot, ez van, a Sors így akarta, különben is, az utolsó hónapok már csak azzal teltek, hogy próbáltam bizonyítani, hogy igenis vagyok olyan jófej, mint azok, akik miatt háttérbe szorított. Na, de ez kit érdekel?
Annyit még biztosan el kell mondanom, hogy a chat nem elég ahhoz, hogy barátságnak nevezz egy internetes kapcsolatot. Még ha a világ különféle pontjain is éltek, akkor is ott van a skype, viber, whatsapp, és más egyéb kommunikációs lehetőségek, ahol tök ingyen tudtok telefonálni, webkamerán keresztül beszélgetni. Hisz ez fontos. Mert ha csak írásban kommunikáltok, nem ismered a másik gesztusait, nem hallod a hangját, nem tudod, milyen az, mikor idegesítően nevet, eszik, vagy bármi egyéb. Szerintem ez egy barátságban -, még ha csak a neten is folyik ez, elengedhetetlen.
És persze végül, de nem utolsó sorban a fake profilok száma növekedett meg mostanság, én értek az ilyesmihez, hiszen sajnos jómagam is ludas vagyok ebben, nem egy ember lett már az én szívatásom áldozata, bár tudom, hogy ez igencsak undorító dolog, tanultam belőle, mégpedig azt, hogy aki soha nem ér rá, zavaros sztorit ad be arról, most épp miért nem tud elmenni a találkozóra, az kamu. Szintén fake, aki nem akar webkamerát kapcsolni, vagy esetleg telefonálni, de gyakori, hogy a hihetőség érdekében megadják a számukat, és hosszasan cseveghetsz velük, bár arról nem tudnak, hogy egy roppant egyszerű IP azonosítással könnyen rá lehet jönni, kik is ők valójában. Aztán a barátok. Csak néhány van neki, az is elég hihetetlen, túl szép, vagy szinte semmit nem árul el magáról a profilján keresztül, etc. Szimplán látható, hogy ki hamis, és ki rendelkezik valódi profillal. Minderről órákat tudnék pötyögni, ha egyszer lesz időm, ihletem és energiám, írok a fake - ekről is egy cikket.

És most a totál személyes rész, aki eddig is elég unalmasnak, vagy butaságnak találta, az végképp nyomja meg a piros x - et, hiszen itt egy rövid monológ következik arról, milyen az internetes barátság az én szemszögemből.

Szóval rengeteget tanultam, volt olyan korszakom, hogy a gép előtt éltem, olyan is, mikor egyáltalán nem volt szükségem rá, mindenesetre annyit megtanultam, hogy számomra a netes barátság nem működik. Bár valljuk be, szert tettem egy olyan ember barátságára, aki tényleg aranyat ér, és ha ő nem lenne, rengeteg dolgot másképp csináltam volna, szerinte irtó jó tanácsokat adok, szeretjük megírni a véleményünket egymás irományairól és persze a legjobb, mikor együtt gyalázzuk a tiniribancokat. Na, és persze azok a telefonálgatások... na jó, róla is órákat tudnék írni, de egyszerűen nincs rá szükség, hiszen tudja, mennyit jelent nekem, és különben sem akarok még ennél is nyálasabb lenni. Ő az én drága Ellie Navarro - m, akivel remélhetőleg minél hamarabb találkozok, mert már szívesen látnám a hülye fejét.♥

Ennyi lennék mára, boldog Mikulást nektek, élvezzétek ki, és a csodás téli napokat is, még jelentkezem!

xoxo, K.